A mai kormányinfón Gulyás Gergelyt kérdezték az új salátatörvényről, illetve bejelentették, hogy a gyerekvédelmi intézményekbe is bevezetik az iskolaőri rendszert.
Az óvodai nevelés módosítását érintő, tegnapi kormányrendelet kapcsán az RTL tett fel kérdést Gulyás Gergelynek, aki elmondta: a „keresztény kultúrán alapuló” nevelés nem jelenti azt, hogy a gyerekeknek hittanra kell járniuk. Hangsúlyozta az elvi meghatározás jelentőségét, és azt az álláspontját, hogy a magyar és az európai kultúra a keresztény értékrendre épül, amelyet bele kell az óvodai nevelésbe is emelni.
Új kormányrendelet: a keresztény értékrend is bekerül az óvodai nevelés alapjai közé
Arra a kérdésre azonban, hogy ez a gyakorlatban pontosan mit jelent majd, Gulyás többszöri visszakérdezés ellenére sem adott részletes magyarázatot; annyit említett példaként, hogy ide tartozhatnak olyan alapértékek, mint „a férfiak tisztelik a nőket”.
A gyerekvédelmi források bővítéséről szóló döntését is bejelentette a kormány, mely szerint a nevelőszülők juttatását megduplázzák: eddig egy gyerek után a minimálbér 30 százaléka járt, ezentúl 60 százalékot kapnak, és minden gondozott után járó összeget rendszeresen kiutalják.
Gulyás Gergely hozzátette, hogy ezzel mintegy 200 új gyámügyi munkahely jön létre, továbbá emelik a zsebpénz, az étkezésre fordítható keret és a tisztálkodási támogatás összegét, valamint bevezetik a sportolási keretet is.
A gyermekvédelmi intézményekben az iskolaőri rendszer is kiterjesztésre kerül: 40 helyszínen rendőr, több mint 300 helyen pedig iskolaőr teljesít majd szolgálatot. A kormányzat becslése szerint az intézkedések mintegy 4 milliárd forintba kerülnek.