Székletszagú spray-vel fújta tele az iskolát az egyik ott dolgozó; letartóztatták

Nem tudni, mi késztette a bizarr akcióra.

  • Székács Linda

Letartóztatták a dél-karolinai West Florence High School iskola egyik dolgozóját, miután kiderült, hogy többször is szellentés szagú spray-t használt, amivel körülbelül 12 millió forintnak megfelelő kárt okozott és több ott dolgozónak és diáknak is orvosi ellátásra volt szüksége - erről számolt be a New York Post.

A 32 éves Alexander Lewis elvileg az interneten vásárolta a bizarr spray-t, amit augusztus 25. és szeptember 12. között többször is használt. Ez idő alatt az iskola többször is ellenőrizte a gáz- és propánvezetékeket és tesztelték a levegőminőséget, de nem sikerült felderíteni a szag forrását.

Hogy végül hogyan jöttek rá arra, hogy mi történt, az nem derült ki. Az iskola légkondicionáló-rendszerének ellenőrzése közben ugyanakkor 55 ezer dolláros, vagyis nagyjából 12 millió forintos kárt fedeztek fel, egy szülő pedig azt is elmondta a lapnak, hogy a fiát háromszor kellett orvoshoz vinnie, mert a szagok többször is kiváltották az asztmáját.

A férfit pénteken letartóztatták és szombaton csak 9 ezer dollár (3 millió forint) óvadék ellenében szabadulhatott. Rongálás és zavar okozásával vádolják.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.