Emberölés miatt elítélték a kollégium mosdójában gyereket szülő 15 éves diáklányt

A lány eltitkolta a terhességét és arról sem szólt senkinek, amikor beindult a szülés.

  • Székács Linda

Négy év javítóintézeti nevelésre ítélték azt a fiatalkorú lányt, aki eltitkolta a terhességét, majd tavaly februárban egy kollégium mosdójában szülte meg a gyerekét, akit ezt követően a wc kagylóban hagyott - írja a HVG a Pécsi Fellebviteli Ügyészség közleményére hivatkozva.

Az akkor 15 éves tanuló, egy pécsi gimnázium diákja sem a családjának, sem az ismerőseinek vagy barátainak nem szólt a terhességéről, azt bő ruhákkal igyekezett eltakarni, a testnevelés órákon pedig felszereléshiányra hivatkozva nem vett részt.

Terhességének 28. hetében aztán megindult a szülés, de a diák erről sem szólt senkinek, helyette egyedül szülte meg a gyerekét a kollégium mosdójában, ezt követően pedig a wc kagykóban hagyta.

Az illetékes nevelő az erősen vérző lány szobatársától értesült a történtekről; ő hívta a mentőket, a csecsemőn viszont már nem lehetett segíteni.

A lányt tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettéért ítélték el. Az ügye Másodfokon folytatódik.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.