Pótfelvételi, beiratkozás, tanévnyitók - ezeket a dátumokat tartsátok észben a tanévkezdés előtt

Egy héttel az iskolakezdés előtt már akadhatnak teendőitek.

  • Székács Linda

Pótfelvételi

Augusztus 27-én kihirdetik az idei pótfelvételi ponthatárait. 16 500 jelentkező tudja meg, felvették-e őket arra az egy képzésre, amit a pótfelvételi során megjelölhettek.

A felvételi eredményről - amennyiben a jelentkezők kérték - sms-t kapnak, a ponthatárokat pedig a felvi.hu-n lehet majd megnézni és néhányról itt az Eduline-on is beszámolunk majd.

Beiratkozás

Bár az egyetemi félév csak egy héttel később, szeptember 8-án kezdődik, számos intézmény augusztus végén tartja a beiratkozásokat. Erre a online beiratkozás mellett személyesen is el kell mennetek és magatokkal vinni olyan dokumentumokat, mint például

  • a személyi igazolvány, lakcímkártya, TAJ-kártya,
  • érettségi bizonyítvány,
  • nyelvvizsga bizonyítvány,
  • igazolványkép,
  • igazolás saját bankszámla meglétéről.

A beiratkozások pontos dátumait az egyetemek honlapján nézhetitek meg.

Tanévnyitók

Vannak iskolák, amik a tanévkezdés első reggelén, vagyis szeptember 1-jén tartják a tanévnyitókat, de olyanok is, amik már korábban, a nyári szünet utolsó péntekjén vagy hétvégéjén szervezik meg ezeket. Pontos időpontokért szintén az iskolátok honlapján érdemes tájékozódni.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.