Mennyi idő alatt készül el az új diákigazolvány?

Fontos kérdésre válaszolunk.

Ha szeptemberben kezditek az egyetemet vagy a középiskolát, és igényeltetek NEK- azonosítót, sőt már voltatok az okmányirodában is, felmerülhet bennetek, hogy mikorra készül el az új diákigazolványotok.

Ezzel kapcsolatban van egy rossz hírünk, ha leadtatok minden fontos dokumentumot, akkor körülbelül 30-60 napot kell várnotok arra, hogy megkapjátok az új diákotokat.

Jó, ha tudjátok, hogy ameddig nincs kártyátok, az iskolátokban vagy az egyetem tanulmányi osztályán kérhettek ideiglenes diákigazolványt, ami egy nyomtatvány, és amivel ugyanúgy jogosultak vagytok a különféle diákkedvezményekre, mint a kártyával.

 

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.