Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Ugyanazzal, amit a kórház szülészeti osztályának vízhálózatában találtak.
A Szent György Kórház szülészeti osztálya után a székesfehérvári Árpád Technikum és Kollégium vízhálózatában is baktériumot (Pseudomonas aeruginosa) mutattak ki - közölte a Szakképzési Centrum a város önkormányzatával.
A Fejérvíz tájékoztatása szerint nem egy, a város vízbázisát, vízkészleteit vagy az ivóvízvezeték-hálózatának egészét érintő problémáról van szó, hanem az adott épületek vezetékrendszerén belül van jelen a baktérium, így a két eset nincs összefüggésben egymással.
,,Az iskola esetében a szakemberek véleménye alapján valószínűleg a nyári szünet miatti leállás, a „pangó víz” a probléma oka" - írják.
A Szakképzési Centrum elrendelte a szükséges lépéseket, kiemelten az épület fertőtlenítését.
Mit okoz a pseudomonas aeruginosa?
A baktériumról Dr. Kulja András sebész, tartalomgyártó, a TISZA Párt európai parlamenti képviselője a Facebook-profilján hosszan írt. Posztja szerint ez egy olyan kórakozó, amely ,,főként legyengült immunrendszerű embereknél okoz betegséget. Kórházi környezetben különösen veszélyes, mert súlyos tüdőgyulladást, véráramfertőzést (szepszist), húgyúti- és sebfertőzést okozhat, de szembe kerülve akár súlyos szemgyulladást is előidézhet."
Mi a Pseudomonas aeruginosa és miért veszélyes a székesfehérvári kórház vizében lévő baktérium? A Pseudomonas aeruginosa...
Posted by Dr. Kulja András on Saturday, August 16, 2025
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.