Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Piarista Rend közleményben számolt be arról, hogy egy volt óvodásuk fizikai bántalmazást jelentett be a nagykanizsai piarista óvodából.
A Piarista Rend Magyar Tartománya tájékoztatása szerint augusztus 11-én kereste meg őket egy személy, aki azt állítja, hogy több mint tíz éve, óvodás korában fizikai bántalmazás érte a nagykanizsai intézményben. A bejelentést másnap, augusztus 12-én a rend továbbította az ügyben vizsgálódó hatóságoknak is, és jelezte: az intézmény mindenben együttműködik a hatóságokkal.
Egy nagykanizsai egyházi óvodában megpofozta a gyerekeket a vezető óvónő
A közleményben arra is kitértek, hogy a rend 2019 óta működteti a Biztonságos Iskola Tartományi Tanácsot (BITT), amely a biztonságos, elfogadó és gyerekközpontú környezet kialakítását és fenntartását segíti elő. A mostani bejelentés nyomán a BITT megkezdte a tényfeltárást és a kapcsolatfelvételt, amelyhez kiskorú érintett esetén szülői beleegyezésre van szükség. A rend közlése szerint azonban ma délig nem érkezett válasz a bejelentőtől.
A közlemény megerősíti, hogy a korábban bejelentett rendszerszintű reformok – például a jelzési protokollok automatizálása, a kötelező képzések és a független külső audit – továbbra is kiemelt fontosságúak az intézményekben.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.