Gyerekenként havi 130 ezer forint támogatást biztosít a kormány a külföldről hazaköltöző diákok felzárkóztatására

A támogatást az iskolák kapják, ha teljesítik az ehhez szükséges feltételt.

  • Székács Linda

Szeptembertől fejenként 130 ezer forint támogatást biztosít a kormány az iskolák számára minden külföldről hazatérő diák felzárkóztatására - jelent meg a kedd esti Magyar Közlönyben.

A határozat szerint a felzárkóztatásban és a beilleszkedésben támogatni kell azokat a külföldről hazatelepülő, a köznevelésbe belépő 1–8. évfolyamos tanulókat, akik a hazatelepülésüket megelőző két tanév valamelyikét teljes egészében külföldi nevelési-oktatási intézményben, nem magyar nyelvű képzésben töltötték.

Azok az intézmények (fenntartótól függetlenül) amelyek legalább heti öt óra egyéni felkészítést biztosítanak az említett diákok számára, a tanév során legfeljebb tíz hónapon keresztül havi 130 000 forint kiegészítő támogatást kaphatnak.

A rendelet szeptember 1-től hatályos.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.