Megszüntette az eljárást a Pride-on vonuló Pankotai Lilivel szemben a rendőrség

Az indoklás szerint nem tudhatta, hogy jogellenes rendezvényen vesz részt.

  • Székács Linda

Megszüntette a rendőrség a Pride-on vonuló Pankotai Lili ellen indítottt eljárást - tudatta az aktivistát képviselő Laczkó Adrienn ügyvéd az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Pankotai Lili múlt héten a közösségi oldalán számolt be arról, hogy egy magánszemély feljelentette a szülővárosban, a mohácsi rendőrségen azért, mert részt vett a Pride-on.

Megtiszteltetés, hogy én lehetek az első, akit feljelentettek, amiért részt vettem a Pride-on.

Vannak harcosok, akik már nem a Fiat 500-ra hajtanak (az nekik nem elég), ők már egy személyes lábcsókra gyúrnak Orbánnál – ilyen például az a V. Erik, aki személyesen feljelentett, amiért kint voltam a Pride-on

- írta.

Ügyvédje szerint most az eljárás megszüntetését azzal indokolták, hogy mivel ellentmondásos volt a rendezvény körüli kommunikáció, Pankotai nem tudhatta, hogy jogellenes rendezvényen vesz részt.

Az indoklással nem értenek egyet. Laczkó szerint mivel a rendezvényt Budapest önkormányzata szervezte, egyébként sem vonatkozott rá a gyülekezési törvény, így nem történt szabálysértés.

A hét elején egyébként a BRFK a honlapján is közölte, hogy nem indítanak eljárást a Pride résztvevőivel szemben, mert " az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és az önkormányzati szerepvállalás sokak számára bizonytalanságot okozhatott a jogi értelmezést illetően, feltételezhették, hogy a hatályos szabályok betartásával vesznek részt a rendezvényen."

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.