Több diák is rosszul lett egy hőségben tartott szerdai rendezvényen

A tűző napon ültek.

  • Székács Linda

Tűző napon ültek a hőségben a diákok egy szerdán, a nemzeti összetartozás napján tartott rendezényen a Margit-szigeten, ami után többen is rosszul lettek és másnap iskolába sem mentek  - számolt be róla az RTL Híradó.

A tanulóknak egy délelőtt 11-kor kezdődő, körülbelül egy órás rendezvényen kellett részt venniük és többek között egy koncertet is megnézni nem éppen ideális körülmények között. Egy tanuló - aki maga is rosszul lett - azt mondta, az osztálytársai közül többen is szédülni kezdtek, nehezen tudtak felállni, másnap iskolában sem mentek.

A diák azt is hozzátette, hogy az eseményen voltak, akik próbáltak árnyékot találni, de a rendezvény dolgozói elküldték őket, mert "eltakarták a kamerát."

 

A szervező Szarka Tamás Produkció az RTL Híradó megkeresésére elmondta; sajnálják a történteket, ugyanakkor ők úgy látták, hogy a gyerekek többnyire árnyékos helyeken ültek és korábban az iskolákat is tájékoztatták a körülményekről.

A rendezvényen egyébként Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter is beszédet mondott.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.