Később is kezdődik, és rövidebb is lesz a nyári szünet, mint az előző években

Ez már sorban a második olyan tanév, amikor az eddig 75-76 napos nyári vakáció helyett 72 szabadnapot kapnak majd a diákok.

  • Rodler Lili

Idén a tanítás a 2024/25-ös tanév rendje szerint 2025. június 20-án ér véget a közoktatásban és a szakképzésben tanulók számára is.

Ezekre a szinte ingyenes nyári gyerektáborokra lehet még jelentkezni

Ennek oka nem más, mint az alapból hosszabbra tervezett téli szünet, amihez a nyári szabad napokból kellett elvenni párat. Így a nyári vakáció idén is 72 napos lesz, és az utolsó otthon töltött nap az augusztus 31-e (vasárnap). Ezt követően szeptember 1-gyel (hétfő) elkezdődik a tanév.

Mikor lesznek a középiskolai beiratkozások?

A hosszú pihenést még meg fogja előzni egy pünkösdi hosszú hétvége is, ami idén június 8-9-re esik. Ezt a hosszú hétvégét pedig nem kell ledolgozni később.

 

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.