Középiskolai felvételi: mikor érkezik a hivatalos értesítés arról, hogy hova vettek fel?

Sokan már tudják, hogy hova kerültek be, a hivatalos értesítőre viszont néhány napot még várni kell.

  • Székács Linda

A napokban kapták meg az egyeztetett, végleges felvételi jegyzékeket a középiskolák, amelyek így már el is kezdték nyilvánosságra hozni a honlapjaikon a felvettek sorrendjét, hivatalos értesítést azonban még nem kaptak a diákok. A sikeres felvélelről vagy elutasításról szóló határozatok ugyanis csak május 5-én (hétfő) érkeznek az Oktatási Hivatal által meghatározott módon.

Azt, hogy mely középiskolák tették már közzé a felvételi jegyzékeket, ebben a cikkünkben nézhetitek meg:

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.