Az egyik elitgimi már közzétette a végleges felvételi jegyzékét

Az egyik budapesti elitgimnázium már feltette a honlapjára a felvett diákok listáját.

Április 28-a és május 5-e között teszik közzé a végleges felvételi jegyzéküket a középiskolák.

A 2025-ös középiskolai rangsor 4. helyezettje, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium pedig már fel is töltötte a honlapjára a felvett diákok listáját oktatási azonosítóval, amit itt tudtok megnézni.

Ezek a középiskolák tették ki a végleges felvételi jegyzéküket

Ha összevetjük az ideiglenes listával a véglegeset, akkor láthatjuk, hogy a négy osztályos képzések esetében az Apáczaiban matematika-fizika tagozaton az ideiglenes lista 75. helyén álló diák volt az utolsó, aki bekerült.

A HVG top 100 legjobb középiskolájának ideiglenes felvételi jegyzékével az alábbi cikkünkben foglalkoztunk.

 

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.