Követtek és leszólítottak tanulókat, két pécsi iskola is bejelentést tett a rendőrségen

A tanulók figyelmét is felhívták a veszélyre.

  • Székács Linda

Bejelentést tettek a rendőrségen, miután egy ismeretlen autós leszólított egy 4. osztályos diákot a pécsi Bártfa utcai Általános Iskola előtt - számolt be róla a bama.hu.

A lap szerint a gyerek visszafutott az iskolába, az eset kapcsán pedig a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy kivizsgálták a történéseket, de jogsértés gyanúja nem merült fel és rendőrségi eljárás sem indult.

Nem ez lehetett azonban az egyetlen hasonló eset. A Pécsi Tankerületi Központ tájékoztatása szerint a fenntartásukban működő iskolák közül kettő jelezte, hogy iskolába érkezéskor követtek vagy tanítás után leszólítottak tanulókat.

"Mind a két iskola értesítette a rendőrséget, és fokozott rendőrségi felügyeletet kért az iskola körzetébe a tanulók és a szülők megnyugtatása érdekében. A Pécsi Tankerület Központ tájékoztatta az igazgatókat, és kérte, hogy hívják fel a tanulók figyelmét a veszélyre" - írták.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.