Középiskolai felvételi 2025: mit lehet tenni, ha minden megjelölt iskolából elutasítottak?

Ha ilyen helyzetbe kerültetek, akkor sincsen gond. Mutatjuk, mit kell tennetek.

Március 21-ig minden középiskola nyilvánosságra hozta az ideiglenes felvételi jegyzékét. Voltak olyan állami gimnáziumok, ahol utólag módosították a listát, és automatikusan elutasították azokat a diákokat, akik a központi írásbelin nem érték el az előírt ajánlott minimumpontszámot.

Ha ti is ilyen helyzetbe kerültetek és mindegyik általatok megjelölt tanulmányi területnél "E", azaz elutasítva, került az oktatási azonosítótok mellé, akkor se csüggedjetek, mert nem maradhattok középiskola nélkül.

Első körben vegyétek fel a kapcsolatot a megjelölt iskolákkal, és kérdezzetek rá, hogy van-e olyan tanulmányi terület, amit mondjuk egy rosszul sikerült központi írásbelivel is megjelölhettek a sorrendmódosítási időszakban.

Ha nincsen, akkor meg kell várnotok a rendkívüli felvételi eljárást, amit 2025. május 12. és augusztus 31. között lesz majd azokban az iskolákban, ahol a férőhelyek kevesebb mint 90 százalékát töltötték fel.

Fontos, hogy a rendkívüli felvételi eljárás során azonban a jelentkezést már saját magatoknak kell intéznetek és közvetlenül a kiválasztott középiskolába kell jelentkeznetek.

Ebben az esetben a felvételről első körben május 23-ig döntenek majd az igazgatók, de maga az eljárás augusztus végéig tart.

Ha még így sem kerültük be sehova sem, akkor sem maradtok középiskola nélkül, hiszen vannak úgynevezett "köteles iskolák", ahova muszáj az intézmény nélkül maradt diákokat felvenni.

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.