szerző:
Kurucz Tünde
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Ha sorrendmódosításon gondolkoztok, akkor ezt jó, ha tudjátok.

Március 21-ig minden középiskolának nyilvánosságra kell hoznia az ideiglenes felvételi jegyzékét, amiben minden diák szerepel, aki az adott iskola adott tanulmányi területére jelentkezett.

Az ideiglenes felvételi lista közzététele után március 25-a és 27-e között van lehetőségetek a sorrendmódosításra. Amennyiben több felvételi kérelmeteket is elfogadták, akkor a rangsoroló szoftver az általatok meghatározott sorrend szerint az első olyan tanulmányi területre helyez el titeket, amelyen az iskola jelezte, hogy felvételt nyertetek, és egyben bele is fértek a felvehető létszámba.

Ezzel párhuzamosan azokról a tanulmányi területekről, amelyeket az általatok megadott sorrendben hátrébb szerepelnek, a program törli a jelentkezéseteket.

Így fordulhat elő az, hogy aki a sorban hatvanadik a listán, az is be tud jutni egy 30 fővel meghirdetett tanulmányi területre, mert annyian kiestek előle.

Fontos, ha több iskolához is elegendő pontotok van, csak arra a képzésre kerültök be, mely a sorrendetek szerint a legelső helyen szerepel. Ha ezen szeretnétek változtatni, akkor azt csak a márciusi sorrendmódosítási időszakban megtehetitek.