Mi van akkor, ha semelyik középiskolába sem hívtak be szóbelizni?

Elmondjuk, hogy ebben az esetben mit kell tennetek.

Ha gyengébben sikerült a központi írásbelitek, és egyik általatok megjelölt középiskolába sem hívtak be benneteket szóbelizni, akkor sincsen semmi gond.

Bár új intézményt nem tudtok felvenni a listátokra, de igazgatói engedéllyel az eddig megjelölt középiskolákban másik tagozatot még a módosító időszakban (március 25-27.) meg tudtok jelölni.

Ha erre nincsen lehetőségeket, akkor meg kell várnotok a rendkívüli felvételi eljárást, amit 2025. május 12. és augusztus 31. között lesz majd azokban az iskolákban, ahol a férőhelyek kevesebb mint 90 százalékát töltötték fel.

Fontos, hogy a rendkívüli felvételi eljárás során azonban a jelentkezést már saját magatoknak kell intéznetek és közvetlenül a kiválasztott középiskolába kell jelentkeznetek.

Ebben az esetben a felvételről első körben május 23-ig döntenek majd az igazgatók, de maga az eljárás augusztus végéig tart.

Ha még így sem kerültük be sehova sem, akkor sem maradtok középiskola nélkül, hiszen vannak úgynevezett "köteles iskolák", ahova muszáj az intézmény nélkül maradt diákokat felvenni.

 

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.