"Légy önmagad és hozd ki magadból a legjobbat” - így várja a felvételizőket az egyik budapesti technikum

Az intézmény tanárai, dolgozói és diákjai jókívánságokkal teli videót készítettek a hozzájuk felvételiző, feltehetően nagyon izguló diákoknak.

  • Székács Linda

"Ez a két nap rólatok szól, arról, hogy megmutassátok, milyen szorgalmasak és tehetségesek vagytok" - hangzik el többek között ez a pozitív üzenet is a budapesti Hunfaly János Közgazdasági Technikum felvételizőknek készített videójában, amit a HVG szúrt ki.

Ahogy arról az Eduline-on rendszeresen beszámolunk, még mindig nem ért véget a stresszes időszak a középiskolába készülő negyedikes, hatodikos és nyolcadikos diákoknak. Március 3-án, azaz hétfőn kezdődtek a szóbeli felvételi vizsgák azokban a középiskolákban, ahol ez is a felvételi eljárás részét képezi, az intézmények pedig egészen március 20-ig tarthatnak szóbeli meghallgatásokat.

A középiskolai szóbeli felvételi kérdései az adott iskola követelményeitől és a választott szakiránytól függően is változhatnak. Vannak intézmények, ahol általános beszélgetést folytatnak a diákokkal és olyan kérdéseket tesznek fel, mint például az, hogy ki a példaképük, vagy mi volt az utolsó könyv, amit olvastak, míg máshol inkább a tudásukra kíváncsiak. Megadtak például tételeket irodalomból vagy matematikából, esetleg a nyelvtudásukat is bizonyítaniuk kell és angolul vagy németül beszélgetni a tanárokkal.

Hogy a hozzájuk felvételiző diákok ne izguljanak a kelleténél jobban, a budapesti Hunfaly technikum diákjai, tanárai és titkársági dolgozói egy kedves videót készítettek számukra, tele pozitív és megerősítő üzenetekkel.

"Nem tökéletes válaszokat várunk, hanem azt, hogy légy önmagad és hozd ki magadból a legjobbat" - üzeni például az intézményben dolgozó német nyelvtanár, a diákok pedig azt is elmagyarázzák, miért érdemes megsimogatni az intézményben kiállított Hunfalvy János mellszobrának orrát.

 

A videóban Plánk Tibor, a technikum igazgatója is sok erőt és sok sikert kíván a felvételiző diákoknak, akik 2025. május 5-én fogják megtudni a sikeres felvételről vagy az elutasításról szóló határozatokat a kiválasztott középiskoláktól.

 

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.