Nap kérdése: ha mentesülök a szóbeli alól, akkor biztosan felvesznek az álomsuliba?

A középiskolai felvételivel kapcsolatban fontos kérdésre válaszolunk.

Javában tartanak a középiskolai szóbelik azokban az intézményekben, ahol ez a felvételi eljárás része. De nem mindenkinek kell ebben a körben résztvennie.

Vannak olyan középiskolák, ahol azoknak a diákoknak, akik nagyon magas pontszámot értek el a központi írábelin, annak az igazgató szóbeli mentességet ad.

Ha ti is közéjük tartoztok, akkor felmerülhet bennetek a kérdés, hogy ez azt jelenti, hogy biztosan bekerültek-e.

Nagy eséllyel igen, de előfordulhat olyan eset is, hogy az intézmény több diáknak ad mentességet, mint amennyit felvesz, ugyanis a sorrend alapján sokan ki fognak esni.

A középiskolai szóbeli behívási ponthatárokkal részletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk.

 

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.