Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A tavaly márciusban őrizetbe vett pedagógiai asszisztens december elejéig elmegyógyintézetben töltötte a letartóztatását, azóta bűnügyi felügyelet alá vették.
A nevelésére, felügyeletére, gondozására bízott, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt javasol az ügyészségnek vádemelést a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az ellen a 27 éves férfi ellen, aki egy XI. kerületi óvodában dolgozott pedagógiai asszisztensként – olvasható a police.hu csütörtöki közleményében.
A pedofilügyre tavaly márciusban derült fény, amikor a Gazdagréti Szivárvány Óvoda egyik pedagógiai asszisztensét elbocsájtották, majd a rendőrség őrizetbe is vette kiskorú szexuális kényszerítés gyanúja miatt. Ahogy tavaly írtunk is róla, a 27 éves fiatalra az elbocsájtást megelőző munkahelyén is érkezett panasz, onnan viszont akkor nem rúgták ki, hanem áthelyezték a gazdagréti intézménybe.
Az elbocsájtását megelőzően a férfi már hat éve dolgozott az újbudai óvodának. A közleményből az is kiderült, hogy a BRFK XI. kerületi Rendőrkapitányság először szexuális kényszerítéssel gyanúsította meg a volt dolgozót, majd megállapították, hogy a tette súlyosabb bűncselekménynek minősül. A büntetőeljárás adatai szerint még 2023 év végén a férfi nemi vágyának felkeltése, kielégítése érdekében egy kiscsoportos gyermeket vett rá arra, hogy a ruháján keresztül intim helyen érintse meg, és erről telefonjával fényképeket is készített. – A gyermek fizikai sérülést nem szenvedett.
A férfi az eljárás során nem tett vallomást, a BRFK nyomozói a szükséges eljárást elvégezték és az ügy iratait vádemelési javaslattal küldték tovább az ügyészségre.
A gyanúsításban szereplő bűncselekmény öt évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – tették hozzá.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.