Központi felvételi 2025: ennyi ponttól hívják be az ország egyik legjobb gimnáziumába szóbelizni a diákokat

110 pontból legalább 86-ot el kellett érniük az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumba jelentkező hatodikos diákoknak, hogy behívják őket szóbelizni.

  • Rodler Lili

Egy ponttal csökkent a tavalyihoz képest a Trefort szóbelire behívó ponthatára, tehát aki elért legalább 86, de legfeljebb 96,5 pontot a 110-ből, azt március 8-ára behívják szóbelizni a gimnáziumba.

„A február 20., csütörtöki központi határidőig összesen 588 diák 780 felvételi jelentkezése érkezett be iskolánkba. A 0001-es (első idegen nyelv angol) tanulmányi területre 537, míg a 0002-esre (első idegen nyelv német) 243 jelentkezést fogadtunk. Az alább megnyitható táblázatokban minden olyan hatodikos diák 11 jegyű oktatási azonosítója szerepel, aki elérte a szóbelire történő behívás ponthatárát” – tették közzé a honlapjukon.

Azt is hozzátették, hogy mind a két tanulmányi területen azonos ponthatárokat húztak.

Akik az eddig megszerezhető 110 pontból (matematika írásbeli: 50 pont, magyar nyelv írásbeli: 50 pont, hozott pontok: 10 pont) legalább 97-et értek el, felmentik a szóbeli felvételin való részvétel alól. A jelentkezők majdani sorrendbe állításakor őket maximális, 36 pontos szóbelivel fogják rangsorolni.

A szóbeli pontos időbeosztását várhatóan február 28-án pénteken este fogják megosztani az iskola honlapján.

A honlapon arról is biztosították a felvételizőket, hogy a szóbeli felvételi minden diák számára azonos módon és tartalommal zajlik majd. Tehát azok a diákok, akik mindkét tanulmányi területre jelentkeztek, egy szóbelit kell tenniük. Az így kapott pontszám pedig mindkét tanulmányi területre érvényes lesz.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.