Megvannak egy újabb elitgimnázium szóbeli behívási ponthatárai

Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnáziumba jelentkező negyedikeseket 91 ponttól, a hatodikosokat pedig 75 ponttól hívják be szóbelizni.

  • Rodler Lili

A tavalyihoz képest sokkal magasabb szóbeli ponthatárt húztak meg az ELTE Radnótiban az oda jelentkező negyedikeseknek.

A 2025-ös HVG-rangsor 4. helyezettjében idén ugyanis 91 pontot kellett elérjenek a 100-ból, mivel a szóbeli vizsgára bejutáshoz az intézményben csak a központi felvételi eredményét nézik. Azt is hozzátették, hogy a legtöbb pontot elérők közül 90 diákot fognak behívni.

Azt is közzétették az intézmény honlapján, hogy a 291 hatodikos felvételiző közül, azok vehetnek részt a szóbelin, akik elérték a legalább 75 pontot. Az ő esetükben pedig 105 diákot hívnak be a legtöbb pontot elért felvételizők közül.

A szóbeli pontos menetéről a negyedikesek esetében ezen a linken, a hatodikosok esetében pedig ezen a linken keresztül tudtok informálódni.

Azt viszont külön kiemelték, hogy a vizsgázó diákoknak magukkal kell vigyék az előzetesen kitöltött „színes oldalam” című bemutatkozó anyagukat, amit majd a szóbeli végén oda kell adjanak a bizottságnak.

 

Hozzászólások

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.