Központi felvételi: érkeznek a hivatalos eredmények

Többen is izgulhatnak ma.

  • Székács Linda

Február 7-én, azaz pénteken értesítik a felvételiző negyedikes, hatodikos és nyolcadik osztályos diákokat az Oktatási Hivatal által meghatározott módon a központi írásbeli felvételi vizsga eredményeiről, és ezen a napon megkapják a pályázatuk eredményét a az Arany János Tehetséggondozó Programra és az Arany János Kollégiumi Programra jelentkezők is.

A központi írásbeli felvételi vizsgáik eredményeiről ugyanakkor a legtöbben már értesültek. Azokat az elmúlt hetekben a honlapjaikon hozták nyilvánosságra a középfokú intézmények.

Mi jön ezután?

A felvételizőknek 2025. február 20-ig kell összeállítaniuk azoknak a középiskoláknak a listáját, ahová jelentkeznek. Fontos észben tartani, hogy az első helyre mindenképp az az iskola kerüljön, ahová a diák a leginkább szeretne bekerülni.

A sikeres felvételről vagy az elutasításról szóló határozatokat a kiválasztott középiskoláktól május 5-én kapják meg a diákok.

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.