Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint erre azért lenne szükség, hogy fenyegetettségi helyzetben a szülők el tudják érni a gyerekeiket.
Január 23-án mintegy 280 iskolában volt
egy fenyegető e-mail miatt, amely kapcsán a PDSZ konkrét intézkedésekre szólította fel a kormányt.
A PDSZ azt kéri, hogy vonják vissza a pedagógusok mobilhasználatát korlátozó rendelkezéseket a gyors és hatékony információátadás és intézkedések érdekében, valamint vonják vissza a tanulók infokommunikációs eszközök begyűjtésére és elzárására vonatkozó szabályt annak érdekében, hogy fenyegetettségi helyzetben a szülők gyerekeiket el tudják érni.
Dolgozzanak ki kommunikációs stratégiát a pánik csökkentésére, mely csökkenti a diákok, szülők és kollégák aggodalmát
– írták.
A szervezet a közleményében kitért arra is, hogy szeretné, ha biztosítanák az anyagi forrást megfelelő számú szociális munkás és iskolapszichológus alkalmazására az oktatási - különös tekintettel az érintett oktatási - intézményekben a mentális-pszichés terheltség csökkentése érdekében, civil szervezetek bevonásával készítsék fel a pedagógusokat, szülőket és a diákokat terrortámadásokra tudatosságnövelő szakmai programok segítségével. Dolgozzanak ki kommunikációs stratégiát a pánik csökkentésére, mert ez csökkentené a diákok, szülők és tanárok aggodalmát is.
„Senki ne adhasson utasítást oktatási intézményekben dolgozóknak, hogy termekben bombát keressenek, ez számukra legyen egyértelműen tilos” – hangsúlyozták, majd megjegyezték, hogy fenntartónak minden helyzetben gondoskodnia kell a tanulók és az oktatási intézmények dolgozóinak biztonságos elhelyezéséről.
A csütörtöki bombariadóval részletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.