Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Az összegből nemcsak az osztálytermeket korszerűsítenék, hanem a tanárok többletmunkáját is honorálnák.
Idén is a szülők anyagi segítségére szorul a budapesti Madách Imre Gimnázium – derült ki az iskola korábbi igazgatójának, az Alma Mater Madách Imre Gimnázium Alapítvány leköszönő elnökének, Mészáros Csabának a közleményéből, amit a Népszava szúrt ki.
A közlemény szerint a mostani nem az első eset, hiszen már 2022-ben is havi 8 ezer forintos támogatást kértek a szülőktől, idén azonban ezt az összeget havi 3 ezer forintra csökkentették. Mészáros úgy fogalmazott, hogy pedagógusok bérének emelkedése és a tankerületi részvétel az iskola fejlesztésében jelentős előrelépés, de nem elégséges.
A következő tanévtől pedig mi is nagyrészt az államtól várjuk a méltányos bérezést és az iskolai környezet megújítását. A XXI. századot.
- írta.
A befizetett összegek közel 20 százalékát az iskolai környezet fenntartására, korszerűsítésére fordítanák. (például festés, az üvegfalak tisztítása, a parkettacsiszolás stb.)
Emellett támogatnák a rászoruló diákokat, valamint az államilag nem finanszírozott eszközök beszerzését, a higiénés szükségtelek kielégítését valamint a fénymásolópapír biztosítását is a szülők pénzéből oldanák meg.
A volt igazgató ezután 20 pontban sorolta fel, milyen teendőket és többletmunkákat csak szülői támogatással tudnak fedezni. Ezek közé tartozik többek között az országos versenyekre és nyelvvizsgára való felkészítés, az erdei iskola és külföldi tanulmányutak szervezése, az iskolai könyvtár fejlesztése, valamint a munkaidőn túli tanári továbbképzések finanszírozása.
Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője úgy fogalmazott a lapnak, hogy szerinte nem tudható, mennyire jellemző az, hogy az iskolák ilyen célra kérnek támogatást. Hozzátette: „Az intézmények ritkán tájékoztatják a nyilvánosságot ezekről az igényekről.”
Az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy nem akarta elvenni a diákoktól a telefont, ezért nyár végén kirúgták a Madách Imre Gimnázium igazgatóját. A Belügyminisztérium azzal indokolta a döntését, hogy egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt.
A tanév első napján reggel a diákok már tüntettek, amivel részletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.