Pedagógus béremelés: 2+7 százalékkal magasabb illetményt kapnak a természettudományos szakok tanárai

A pedagógus béremelés a köznevelésben 143 ezer pedagógust és a szakképzésben dolgozó oktatókat is megilleti.

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár vasárnap a Facebookon számolt be a tanárok 2025-ös béremeléséről.

Az ezzel kapcsolatos kormányrendelet még 2024. december 30-án jelent meg, amelyből kiderült, hogy a tanárok bére:

  • pedagógus I. fokozat esetén legalább 21,4 százalékkal
  • pedagógus II. fokozat esetén legalább 19 százalékkal
  • mesterpedagógus fokozat esetén legalább 13,8 százalékkal
  • kutatótanár esetében legalább 12 százalékkal nő.

Az államtitkár a videóban azt is elmondta, hogy a természettudományos szakok tanárai a tavalyi 2+4 százalékos többlet helyett idén már 2+7 százalékkal magasabb illetményt kapnak.

Ezenkívül növekszik az esélyteremtési illetményrész mértékét is. Így azoknak a fizetése nagyobb mértékben emelkedik, akik hátrányos helyzetű gyerekkel foglalkoznak. Hozzátette, hogy a felzárkózó vagy kedvezményezett településen tanítók bérének továbbra is 20 százalékkal magasabbnak kell lennie.

A jogszabály értelmében a tanárok január 25-ig kapják meg a béremelésről szóló kinevezési okmányt.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.