Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
A takarító először megtagadta a pedagógus osztálytermének takarítását, majd súlyosan sértegette és megfenyegette a homoszexuális tanárt.
"A Szentendrei Járásbíróság közösség tagja elleni erőszak miatt pénzbüntetést szabott ki azzal az elkövetővel szemben, aki 2023 februárjában egy vidéki iskolában homofób sértéseket vágott az ott dolgozó meleg pedagógus fejéhez a tanulók és más dolgozók előtt" - írja a lapunknak küldött közleményében a Háttér Társaság.
A történtekről az érintett pedagógus a 444 Szabadnem nevű blogján számolt be még 2023 márciusában. Ebben azt írja; azonos nemű párjával több mint tíz éve élt együtt, amikor a napi többórás bejárások elkerülése végett egy Budapest környékbeli kis faluba költöztek és egy közeli város 12 évfolyamos iskolájában helyezkedett el.
"Két hete dolgoztam ott, amikor egyik délután odajött hozzám egy kolléganőm: „Tudjuk, hogy kivel élsz együtt. Kinyomoztuk. Az utcátokban lakik egy barátnőm.” Annyit mondtam csak, hogy jól van" - írja a pedagógus, aki végül kénytelen volt ott hagyni a munkahelyét.
Ezt követően azon a településen helyezkedett el, ahol a párjával ér. Igaz, az előítéletek miatt először nem szerette volna elfogadni az intézményvezető ajánlatát, aki azonban elmondta; tudják, hogy kivel él együtt, az iskolában viszont elfogadóak és hajlandóak kiállni érte, amennyiben a szülők felől bármilyen negatív attrocitás érné a szexuális irányultsága miatt.
Hasonlóan az előzőhöz, ebben az iskolában is jóban vagyok és együtt tudok dolgozni több kollégával. Vannak akik tartózkodóak velem szemben, és vannak, akik nem vagy alig szólnak hozzám vagy nem hajlandóak velem dolgozni. Ezen túltettem magam. Sok szülővel és a gyerekek többségével is kiváló a kapcsolatom, a munkámmal való elégedettséget többen többször kifejezték már
- számolt be róla.
Konfliktus csak az intézmény egyik takarítójával alakult ki, aki a pedagógus elmondása szerint gyakorló katolikusként nem tudta elfogadni a homoszexualitását, ezért megtagadta az osztályterme takarítását, később pedig az iskolában dolgozó másik takarítót is meggyőzte arról, hogy ne takarítsa a termét.
Az egyre koszosabb tanterem miatt a pedagógus egy hétfő reggel az iskola aulájában tartott órát.
Mivel az igazgató nem volt bent, szóltam a munkaközösség-vezetőnek, hogy most takaríttassa ki a termet. A munkaközösségvezető szólt Etelkának, aki megtagadta a munkát, és hazament. Egy órával később Etelka (felnőtt munkavállaló) visszatért az iskolába az anyukájával. Ordítoztak velem, és megfenyegettek a gyerekek és a kollégák egy része előtt. A berohanásukkal megakasztották az iskolai munkát, a viselkedésükkel riadalmat és félelmet keltettek a közösségben
- írja.
A homofób sértegetések mellett a takarító édesanyja többek között azt is mondta; megvereti a pedagógust és kirúgatja a munkahelyéről. Mivel az intézményvezető nem nyújtott megfelelő segítséget, a pedagógus rendőrt hívott és feljelentést tett.
Bár Háttér Társaság közleménye szerint gyűlölet-bűncselekményről volt szó, a rendőrök kezdetben pusztán csak becsületsértésként kezelték az ügyet, később azonban a Háttér Társaság jogsegélyszolgálata közreműködésével a cselekmény súlyának megfelelően közösség tagja elleni erőszak, vagyis gyűlölet-bűncselekmény miatt indult új eljárás, az elkövetőt pedig 375 ezer forint pénzbírságra ítélték.
A Szentendrei Járásbíróság hangsúlyozta, hogy az elkövető kihívóan közösségellenes magatartása alkalmas volt arra, hogy a sértettben és a jelenlévőkben riadalmat keltsen, és mivel arra előítéletes indítékból került sor, ez kimeríti a gyűlölet-bűncselekmény tényállását.
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.