Sikkasztás miatt nyomoz a rendőrség a Békéscsabai Tankerületi Központnál

A tankerülethez tartozó iskola tanárai nem kapták meg jogos járandóságuk egy részét, ami több millió forintot is jelenthet.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság sikkasztás bűntett gyanúja miatt folytat eljárást a Békéscsabai Tankerületi Központban történtek ügyében – írja a Magyar Narancs. A hírt Bánki András tankerületi igazgató is megerősítette.

A portál 2024 decemberének végén arról értesült, hogy a rendőrség eljárást folytat egy a Békéscsabai Tankerületi Központhoz köthető bűncselekmény gyanúja ügyében, miután több, a tankerülethez tartozó pedagógus sem kapta meg a járandósága egy részét.

Az ügyben már több tanárt is meghallgattak tanúként. Bár azt nem tudni, hogy pontosan hány alkalmazott érintett, azonban tanáronként 200 ezer és egymillió forint között lehet az az összeg, amelyet a pedagógusok nem kaptak meg.

A Magyar Narancsnak adott beszámolók szerint a sikkasztási ügy több orosházi és Orosháza környéki, valamint a mezőkovácsházi járás állami fenntartású oktatási intézményeit is érintheti.

„A Békéscsabai Tankerületi Központ belső ellenőrzése során bűncselekmény gyanúját észleltek egy ügyintéző esetében. A tankerületi központ a feljelentést megtette, valamint a kormánytisztviselő kormányzati szolgálati jogviszonyát azonnali hatállyal megszüntette”

- nyilatkozta a lapnak Bánki András, majd hozzátette, hogy a tankerületi központ a pedagógusoknak járó összeget megtéríti, amit a későbbiekben a peres eljárás során fognak visszakövetelni a kárt okozó féltől.

Az ügy kapcsán reagált a Békéscsabai Rendőrkapitányság is, akik szintén megerősítették, hogy sikkasztás gyanúja miatt eljárást folytatnak.

 

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.