Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Több szempontból is aggályosnak tartják, hogy a gimnázium a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartásába kerüljön.
Aláírásgyűjtésbe kezdett az Óbudai Árpád Gimnázium szülői közösségének, diákjainak és öregdiákjainak egy része, miután kiderült, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartásába kerülhet és az egyetem gyakorlóiskolájává válhat - írja a Telex.
Az említett közösség a lapnak küldött nyílt levele szerint tiltakozik a fenntartóváltás ellen. Sérelmezik többek között azt, hogy a döntésből a szülők és a diákok "ki lettek zárva", kész tény elé állították őket, valamint azt, hogy szerintük a gimnázium egy olyan egyetemi kar gyakorló iskolája lenne, ami még nem is jött létre.
Jogi állásfoglalásukban hozzáteszik; fenntartóváltás esetén a fenntartói jogokat Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója gyakorolná és ő döntene az oktatók jogviszonyáról is.
A petíciójukat másfél nap alatt több mint 600 fő írta alá.
Ezzel egy időben a diákok is egy anonim kérdőívet indítottak, amire eddig 400 válasz érkezett. A válaszolók 62,2 százalék nem érzi elegendőnek azt a tájékoztatást, amit eddig kaptak. 92,3 százalékuk egyetért azzal, hogy a szülők véleményét is szükséges lenne kikérnie a vezetőségnek. 78,3 százalék pedig az eddigi információk alapján egyáltalán nem vagy inkább nem támogatná a fenntartóváltást.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.