Gyerekhiány miatt hat csepeli óvodát zárnának be jövőre

Sokkal kevesebb a gyerek Csepelen, mint tíz évvel ezelőtt, az önkormányzat az óvodák összevonását javasolja.

2025. július 1-jétől hat óvodában szűne meg a nevelés egy új javaslat szerint - olvasható a csepeli önkormányzat oldalán.

A közleménye szerint „több száz, hamarosan megközelítőleg ezer gyerekkel kevesebb jár óvodába Csepelen, mint tíz évvel ezelőtt.” Emiatt a már félig üresen működő intézmények összevonását tervezik.

Csepelen jelenleg 21 tagintézményben 2515 óvodai férőhelyez biztosítanak. A statisztikák szerint 2014-ben a beiratkozó gyerekek száma 2487 fő volt, jelenleg azonban már csak 1816-an vannak. Ez a szám pedig folyamatosan csökken, 2027-re várhatóan már csak 1698 óvodáskorú gyerek lesz a kerületben.

Az utóbbi években a gyerekek mellett az óvodapedagógusok létszáma is lecsökkent. Emiatt már több óvodás csoportot is megszüntettek, ez azonban csak ideiglenesen oldotta meg a problémát. Az óvodai átalakítások kapcsán most úgy fogalmaztak, hogy bár „kevesebb épületben”, de „magasabb színvonalon működnének tovább.” Az önkormányzat azt is hozzátette, hogy az így megüresedő helyiségek fűtési és fenntartási költségéből pedig béremelésre vagy több szakember alkalmazására is lenne lehetőség.

A változtatás miatt a Mesevár, a Kerek Világ, a Fenyves, a Zsongás, a Napsugár, és a Füstifecskék Tagóvoda épületében 2025. július 1-jétől nem indulna óvodai nevelés. Ezeknek az óvodáknak a csoportjai másik, továbbra is működő intézményekbe kerülnének.

Kiemelték, hogy ezzel csak a működés helye váltona meg, a csoportokba járó gyerekek, óvónők, dajkák, asszisztensek és segítők személye azonban nem.

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.