Ellenőrzések indulhatnak, hogy kiderüljön, az iskolák betartják-e a mobilhasználat korlátozását

Volt, ahol már a szülőket is értesítették a várható ellenőrzésről.

A tankerületi központok munkatársai ellenőrzéseket indíthatnak az iskolákban, hogy kiderüljön az intézmények betartják-e a mobil- és okostelefonok használatának korlátozását – tudta meg a Népszava.

A lapot a Váci Tankerületi Központhoz tartozó egyik iskola pedagógusa arról tájékoztatta, hogy az igazgatótól megtudták, a közeljövőben számítani lehet majd ilyen ellenőrzésekre. Azonban ennek kapcsán a tankerület részéről még nem érkezett hivatalos tájékoztatás.

Egy másik budapesti intézményben pedig már a szülők is értesültek arról, hogy ellenőrizhetik, az iskola tényleg beszedi-e a tanítás előtt a diákoktól a mobiltelefonjaikat.

Az értesülések szerint az ellenőrzések elsősorban a középiskolákat érintenék. Ezzel kapcsolatban a Népszava megkereste valamennyi fővárosi tankerületi központon, akik közül egyelőre csak a Belső-Pesti Tankerületi Központ reagált. Ők azt nyilatkozták, hogy mindenben a jogszabályok szerint járnak el, de ellenőrzést „jelenleg” nem terveznek.

A Klebelsberg Központ is válaszolt a felmerült ellenőrzésekkel kapcsolatban, ahol elmondták, hogy „az iskolákban nincs egységes szabályozás a mobiltelefonokkal kapcsolatban. A tankerületi központok véleményezték az iskolák házirendjét és “folyamatos egyeztetés zajlik a tapasztalatokról”.

A Belügyminisztérium közlése szerint pedig:

“a nevelési-oktatási intézményekben a használatukban korlátozott tárgyakra vonatkozó előírások betartatását a pedagógusok, a házirend betartását az intézmények vezetői jogosultak ellenőrizni”.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője, Nagy Erzsébet szerint elképzelhető, hogy egy-egy túlbuzgó tankerületi igazgató magánakciójáról van szó.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.