Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Mutatjuk, mikor derül ki, hogy kiket vettek fel.
Október 15-én elindult a keresztféléves felvételi eljárás; a felvételizők november 15-ig jelentkezhetnek az egyetemek februárban induló képzéseire.
Az általános felvételi eljáráshoz hasonlóan a keresztféléves felvételin is legfeljebb három képzési helyet lehet díjmentesen megjelölni. Ha viszont ugyanazon egyetem ugyanazon szakának állami ösztöndíjas és önköltséges képzését is megjelölitek, az egy jelentkezésnek számít.
Ezen felül még három helyet jelölhettek meg, amiért azonban már fizetnetek kell. Ennek a díja képzési helyeként 2000 forint.
A ponthatárok várhatóan január 23-án fogják kihirdetni.
A keresztféléves felvételiről bővebben ide kattintva olvashattok:
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.