Jelek, amelyek arra utalnak, hogy még nem iskolaérett az ovis

Maradjon még egy évet az oviban, vagy jövő szeptemberben menjen iskolába? Már nem sok idejük van az augusztus 31-ig a hatot betöltő gyerekek szülőinek, hogy eldöntsék, szeretnék-e kérni a plusz egy év ovit.

Bár pontos dátum még nincsen, de a korábbi évek alapján feltehetően január közepéig kell kérvényezniük az Oktatási Hivatalnál az érintett szülőknek, ha azt szeretnék, hogy a gyerekekük maradjon még egy évet az óvodában.

Ez egy különösen nehéz döntés, hiszen jóval iskolakezdés előtt kell meghozni. Arról nem beszélve, hogy az első osztály megismétlésének pedig a leggyakoribb oka, ha az iskolába lépés előtt nem jól, vagy egyáltalán nem mérték fel a gyerek iskolaérettségét.

Pont emiatt a Szülői Hang közösség készített egy segédletet is, amiből kiderül, milyen jelek utalnak arra, ha az ovis még nem áll készen az iskolára. Ezek többek között a következők:

  • Csak nagyon rövid ideig tud egy dologra koncentrálni, néhány perc után elkalandozik a figyelme, unatkozik.
  • Nem tudja megjegyezni azt, amit mondanak neki. Hosszabb verseket nem tud megtanulni.
  • Nehezen tudja kifejezni a gondolatait, gyakran mások nem értik, mit szeretne mondani.
  • A beszédhangokat nem tudja megkülönböztetni, van nála még olyan beszédhang, ami nem tiszta.
  • Nem érti az alapvető ok-okozati összefüggéseket.
  • Főleg az érzelmei irányítják.
  • A hangulata nagyon gyorsan változik, kiszámítathatlan, konfliktushelyzetben hevesen reagál.
  • Nem mindig érti a sorrendiséget például egy mesében, és nem tudja követni az utasítássorokat.
  • Nem tud sokáig egy helyben nyugodtan ülni, nem tudja leküzdeni a mozgásigényét.
  • Ha nem sikerül neki valami elsőre, akkor feladja.
  • Nem bírja elviselni a kudarcot.
  • Nehezen alkalmazkodik a szabályokhoz.
  • Koordinálatlan a járása, bizonytalanok a nagymozgásai.
  • Az apró, finom mozgásokat igénylő feladatokat nem tudja megfelelően elvégezni. Például nem tud cipőt fűzni vagy rajzban apróbb részleteket ábrázolni.
  • Nem alakult ki nála egyértelműen a jobb-bal dominancia.
  • Az irányokat gyakran eltéveszti.
  • Nem érti például a ma és a tegnap közötti különbséget, összekeveri a napszakok, évszakok sorrendjét.
  • Nem alakult ki nála még a számfogalom.
  • A ceruzafogása nem megfelelő.

A plusz egy év ovi igénylésével részletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk:

 

 

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.