Gyalogbusz indult Veresegyházon

Önkéntes "sofőrök" kísérik az iskolába tartó gyerekeket.

  • Székács Linda

Gödöllő és Hévízgyörk után mostantól Veresegyházon is "gyalogbusszal" vagy "pedibusszal" járnak a gyerekek általános iskolába.

Korábban már írtunk róla, hogy félnek a magyar szülők egyedül iskolába engedni a gyerekeiket, mert többek között nem érzik biztonságosnak a gyalogátkelőket. A nagyobb településeken ezért a szülők többsége autóval hozza-viszi az általános iskolásokat és óvodásokat, ami plusz időt és gyakran logisztikát is igényel.

Az említett településeken azonban összefogtak, és autó helyett "pedibusz" szedi össze a gyerekeket. Veresegyházon ma, vagyis péntek reggel idult az első járat; 23 fő a Ligetekből, 5 fő pedig a Tavaktól indult kis csapatban az iskolába.

A Multisport SE Veresegyház a Facebookon azt írja; az intézményben a polgármester egy-egy apró meglepetéssel várta a gyerekeket, és ő nyomta az első pecsétet a pecsétgyűjtő füzetükbe. Ha ezekből elegendőt összegyűjtenek - tehát kellő alkalommal mennek gyalogbusszal iskolába - a pecséteket ajándékokra válthatják.

"Az útvonalak kiválasztásánál elsődleges szempontunk volt, hogy a város minden térségében elérhető legyen egy-egy gyalogbusz vonal. Az egyes útvonalak tervezése során fokozott figyelmet fordítottunk a gyalogbusszal utazók biztonságára. Emiatt minden útvonal kiépített járdán vezet. Minden forgalmas úton történő átkelés kijelölt gyalogátkelőhelyeken történik. Az útvonalak hosszát úgy állapítottuk meg, hogy azok 20-25 perces, nyugodt tempójú gyaloglással teljesíthetők legyenek. A leghosszabb vonal 2 100 m, a legrövidebb 900 m. Minden útvonalnál figyeltünk arra, hogy a gyalogbuszra a nagyobb távolságra érkezők is fel tudjanak szállni. Ennek érdekében minden végállomások és megállóhelyen parkolási lehetőség is van, így a gyermekeket a szülők autóval el tudják odáig vinni, és a gyermek fel tud szállni a gyalogbuszra" - írják a program honlapján.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.