Középiskolai felvételi 2025: kezdődnek a nyílt napok az iskolákban

Már szeptember végén is várják az érdeklődőket egyes középiskolák.

  • Székács Linda

A pályaválasztás előtt álló nyolcadikosok, valamint a nyolc- és hatosztályos gimnáziumba készülő negyedikesek és hatodikosok számára ez a tanév a középiskolai felvételiről és a megfelelő intézmény kiválasztásáról szól. Ebben nyújthatnak segítséget számukra a nyílt napok, amiken lehetőség van testközelből megnézni az iskolát, megismerkedni a tanárokkal, érdeklődni a tanulmányi területekről, szabadidős tevékenységekről, és személyesen is feltenni a felmerülő kérdéseket.

Találtunk olyan intézményt - Balatonfüredi Szent Benedek Középiskola és Kollégium - ahol már szeptember 26-án várják az érdeklődő diákokat, míg máshol csak az őszi szünet után, vagy november végén tartanak nyílt napokat. A budapesti VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban például három napon keresztül, november 19-21. között.

A nyílt napok időpontjait az iskolák általában a honlapjaikon teszik közzé, így azokról érdemes onnan tájékozódnotok.

 

Hozzászólások

Kérheti az óvoda a GYES-en vagy GYED-en lévő szülőtől, hogy előbb vigye haza a gyereket?

„Anyuka úgyis otthon van a kistestvérrel, vigye haza ebéd után a nagyobbat” – időről időre találkozhatnak hasonló kéréssel az óvodás gyerekek szülei. De megteheti-e az óvoda, hogy arra kéri a GYES-en vagy GYED-en lévő szülőket, vigyék haza korábban a gyereküket? És mi történik akkor, ha az intézmény létszámhiányra hivatkozva küldené haza a gyerekeket? Megnéztük, mit mondanak a szabályok.

Lannert Judit: „Furcsa lenne azt mondani, hogy 3 hónapnyi tárcavezetői munka után hátradőlhetek, mint aki jól végezte a dolgát”

Megérkezett az iskolakezdési támogatás első részlete a jogosult családokhoz, a parlamentben azonban továbbra is téma volt, hogy kik és mekkora összeget kapnak. Szűcs Gábor fideszes képviselő szerint a kormány jóval kevesebbet költ a programra, mint amennyit Magyar Péter korábban ígért, és az általános és középiskolások kétharmada kimaradt a támogatásból.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu