Kihirdették a ponthatárokat a 2026-os felvételin
A Corvinuson több szakon is csökkentek a ponthatárok, de még mindig magasak. Megvan, hány pont kellett a BME-re, a BGE-re és az ELTE-re. Mutatjuk azt is, hol nézhetitek meg az összes ponthatárt.
Két magyar egyetemváros is bekerült a Campus Advisor 50-es listájába.
Csak Prága, Heidelberg és Galway előzi meg Budapestet a Campus Advisor frissen kiadott európai egyetemvárosokat listázó rangsorában.
Az egyetemisták véleménye alapján kialakított rangsorban olyan szempontok alapján listázták az egyetemvárosokat, mint a(z)
de számít az is, hogy mennyire barátságosak egymással a hallgatók.
Az 50 városból álló lista élére idén Prága került, ami a maximálisan elérhető 100 pontból 87,3 pontot szerzett meg. A legmagasabb pontszámot (94,7) az éjszakai életre kapta a diákok értékelései alapján, míg a második helyen szereplő Heidelberg esetében leginkább a tudományos környezetet, az írországi Galway esetében pedig a diákok barátságosságát értékelték legjobbnak az ott tanuló hallgatók.
Prágától mindössze 1,2 ponttal lemaradva Budapest a lista negyedik helyére került. A legjobbnak a magyar főváros esetében is az éjszakai élet bizonyult, amit a kényelmi szolgáltatások és a hallgatói kapcsolatok követnek. A maximális 100 pontból azonban mindössze 78,1 pontot ért el Budapest a megélhetési költségek tekintetében. Ennek feltehetően az inflációhoz és az egyre növekvő lakásárakhoz lehet köze.
| Ez a 15 legjobb európai egyetemváros a Campus Advisor szerint |
|
Pécsett a legjobb a megélhetés
Az ötvenes listába Budapest mellett egy másik magyar egyetemváros, Pécs is bekerült. A Pécsi Tudományegyetem székhelye a Campus Advisor rangsorában 100-ból 83,7 ponttal a tizennegyedik helyre került, megélhetési költségek szempontjából azonban túlszárnyalja az összes rangsorolt egyetemvárost.
A diákok értékelései szerint ebben a kategóriában Pécs 100-ból 84,7 pontot ért el; tehát megélhetés szempontjából itt vannak a legjobb helyzetben az egyetemisták Európa összes egyetemvárosa közül.
Pécs és Budapest is egyébként olyan egyetemvárosokat és nagyvárosokat előztek meg a listában, mint Koppenhága, London, Barcelona, Párizs és Brüsszel
A Corvinuson több szakon is csökkentek a ponthatárok, de még mindig magasak. Megvan, hány pont kellett a BME-re, a BGE-re és az ELTE-re. Mutatjuk azt is, hol nézhetitek meg az összes ponthatárt.
Kiderült, mely államilag támogatott, nappali alap- és osztatlan képzésekre volt a legnehezebb bekerülni idén. A legtöbb extrém magas ponthatár ebben az évben is az osztatlan tanári szakokon született.
Mutatjuk egyetemenként, szakonként, hogy hova mennyi ponttal lehetett bejutni.
Ezekre a nappali tagozatos állami ösztöndíjas képzésekre egy gyenge hármas érettségivel is be lehetett kerülni állami ösztöndíjas helyre.
Most már hivatalos: ennyi ponttal lehetett bekerülni a Pázmány Péter Katolikus Egyetem legnépszerűbb alapképzéseire.
A Corvinuson a 2026-os felvételin is több szakon is 450 pont felett volt a ponthatár
Kihirdették a 2026-os felsőoktatási felvételi ponthatárokat, így már az is kiderült, hány ponttal lehetett bekerülni a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem legnépszerűbb alapképzéseire.
Kihirdették a 2026-os felsőoktatási felvételi ponthatárokat, így már az is kiderült, hány ponttal lehetett bekerülni a Budapesti Gazdasági Egyetem legnépszerűbb alapképzéseire.
A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották.