A friss OECD-jelentés szerint Magyarországon a legalacsonyabb a tanárok átlagbére

Szomorú statisztikákat közölt a pedagógusok fizetéséről az OECD.

A 2023-as adatok szerint a 24-64 év közötti pedagógusok átlagosan 31 407 dollárt kerestek évente, ami az OECD-átlag csupán 55 százaléka. A pedagógusok átlagfizetését tekintve olyan országok előztek meg bennünket, mint Görögország (32243 dollár) és Chile (32704 dollár).

Magyarországon a pedagógusok átlagbére mintegy 26 százalékban magasabb a törvényben meghatározott minimális összegnél. Ugyanakkor itthon valamennyivel kevesebbet is dolgoznak felsős tanárok: átlagosan évente 659 órát, míg az OECD-országok átlaga 709 óra/év.

Az OECD azt is vizsgálta, hogy Magyarországon a felsőben tanító pedagógusok 49 százaléka elmúlt már 50, ugyanez az arány 2013-ban még csak 41 százalék volt.

Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy az OECD-jelentés még a tanárok 2024-es béremelése előtt készült, amellyel részletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk.

 

 

 

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.