Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A diákok egy arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel tértek haza a Görögországban rendezett versenyről.
Szeptember elején a görögországi Olümpiában szervezték meg idén a Közgazdasági Diákolimpiát, ahol az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium csapatának tagjai kiváló helyezéseket értek el. A verseny rangját jelzi, hogy a négy kontinensről összesen 80 ezer diák indult el a megmérettetésen
A Diákolimpia döntőjében 19 ország több mint 90 versenyzője közül Dudás Ágoston 12. évfolyamos tanuló a szóbelin nyújtott teljesítményével - ahol a monetáris politikáról kellett beszélnie - az összesítésben aranyérmet érő 9. helyet szerzett.
Ágoston tehetsége ugyanakkor nem csak az elért helyezésében mutatkozik meg. Iskolája lapunknak küldött közleménye szerint teljesen autodidakta módon sajátította el az ismereteit a témában.
A csapat további tagjai, Andrási Szabolcs és Páli Ádám 11-30. helyen végeztek, amivel kiérdemeltek egy-egy ezüstérmet. Molnár Bence pedig bronzérmet kapott, amelyet a 31-50. helyezetteknek osztottak ki, és ügyesen szerepelt Kettős Kristóf is.
A díjakat Kostis Hatzidakis, Görögország gazdasági és pénzügyminisztere adta át.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.