Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Szeptember 5-én véget ért a jelentkezés az őszi érettségi vizsgákra. Mutatjuk, mikor lesznek az írásbelik és a szóbelik közép- és emelt szinten.
Hamarosan ismét nagy megmérettetés elé nézhetnek egyes diákok, hiszen októberben kezdődik az őszi érettségi vizsgaidőszak.
A tavaszi érettségikhez hasonlóan ebben az időszakban is rendes, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló, javító és előrehozott vizsgákat lehet tenni.
Az írásbelik 2024. október 11-től október 25-ig tartanak, a pontos vizsgabeosztást itt láthatjátok:

Mikor lesznek a szóbeli érettségik?
Az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák 2024. november 7-11. között, a közlpszintű szóbelik pedig november 18-22. között lesznek.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.