Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Diákok, tanárok, szülők és szimpatizánsok - néhány ezren lehettek azon a tüntetésen, amit a Mészáros Csaba, a Madách Imre Gimnázium felmentett igazgatójáért szerveztek hétfő estére a Belügyminisztérium elé.
"A Madách mert nemet mondani, merjetek ti is" - hangzott el a Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatójáért szervezett tüntetésen, amelynek elején mostani és egykori diákok szólaltak fel, és parázs beszédekben nemcsak a telefonok korlátozásával kapcsolatban szólaltak fel, hanem öt kérdés formájában az oktatási rendszer problémáira is felhívták a figyelmet, amelyek ellen Mészáros Csaba "Mészi" intézményvezetőként 24 év keresztül megpróbált küzdeni.
Az iskola egyik diákja úgy fogalmazott, hogy azért vannak itt, hogy “ne tűrjük azt, ami a mi iskolánkkal, a Madách-csal, és a közoktatással rendszerszinten történik”.
“A mi telefonunkat nem fogják elvenni, a Madách előre megy, es nem hátra”
– hangsúlyozta,
Egy másik madáchos tanuló azt emelte ki, hogy tudják, hogy nagy volt a szakadék az egyes generációk között, ami most a sokkal gyorsabb fejlődés miatt még tovább nőtt.
A korábbi generációk iránti teljes tisztelettel mondom, de meg kell érteni, hogy ez már egy digitális világ. Mi ebben a világban születtünk, ezt a világot ismerjük, nekünk ez a természetes
- jegyezte meg, majd kitért arra is, hogy ugyanakkor szabályozni is kell a telefonhasználatot az iskolában, hiszen amíg korábban a diákok papírral dobálták egymást, most videókat küldözgetnek egymásnak, ami a figyelem rovására mehet, de nem érti meg, hogy a rendelet miért korlátozza a diákok egymással, családdal vagy külvilággal kapcsolatos kommunikációjukat tanórákon kívül is.
Nem értem a korlátozást abban az esetben, ha ne adj Isten valamilyen súlyos egészségügyi probléma lépne föl bármelyik diáknál a szünetben, a folyosón, az öltözőben, amikor minden perc számíthat és hasznos lehet, ha épp valakinél van egy telefon
- fejtette ki a diák.
A tüntetésen Iványi Júlia, a MÁV Telepi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium vezetője is felszólalt, aki röviden felelevenítette, hogyan kapták meg e-mailben a múlt héten csütörtökön 17 óra 5 perckor, hogy törlik az iskolát a nyilvántartásból, hogy emiatt 450 gyerek és család került nehéz helyzetbe, és az intézményben dolgozó pedagógusok is elvesztették a munkájukat.
Iványi azonban beszédében arra buzdította a résztvevőket, hogy mindig minden helyzetben van választási lehetőség. Például igazgatóként ellen kell azoknak a szabályoknak, amelyek nem szolgálják a "rád bízottak fejlődését és kreativitását." Tanárként ki kell állni amellett, akit azonnali hatállyal felmentettek, diákként pedig kiabálni, tüntetni, lázadni kell az igazságtalanság ellen.
Az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy nem akarta elvenni a diákoktól a telefont, ezért kirúgták a Madách Imre Gimnázium igazgatóját. A Belügyminisztérium azzal indokolta a döntését, hogy egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt.
A tanév első napján reggel a diákok már tüntettek, amivel részletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.