Újabb feljelentést tettek a dunavecsei EGYMI vezetőjével szemben

Sorozatban harmadik alkalommal tettek feljelentést az intézmény vezetője miatt a nyáron.

A gyámhivatal után most egy szülői is feljelentést tett a Duna Menti EGYMI Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium vezetője ellen, miután tízéves fia többször kisírt szemekkel ment haza az iskolából azt állítva, hogy megverte az intézmény igazgatója – írja a Magyar Narancs.

A lap információi szerint a bántalmazásoknak nyomai is maradtak a gyereken, amikről az édesapa fotót készített: "a kisfiú derekán, térdén, lábszárán, combján bevérzések, lilás-sárgás véraláfutások láthatók." A tettleges erőszak jeleit bemutató képeket csatolták a feljelentéshez, amiben arról is beszámoltak, hogy az igazgató tagadja a történteket.

Az apuka szerint a bántalmazások azután maradtak abba, hogy személyesen kérte számon az iskola igazgatóját.

Ahogyan arról korábban már az Eduline is beszámolt, a kecskeméti rendőr-főkapitányság gyermekbántalmazások gyanújával nyomozást indított az intézményben. Mindez azután kezdődött, hogy az egyik bántalmazott gyermek gyámja feljelentést tett a főigazgatóval szemben tettleges bántalmazások elkövetése miatt.

A feljelentés alapján a kunszentmiklósi rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetés gyanújával rendelt el nyomozást, a gyanú azóta átminősült közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettére.

A nyomozásban több 7-14 éves gyerek is érintett lehet, akiknek a sérelmére elkövetett fizikai és lelki bántalmazás elkövetését vizsgálják.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.