Szülői kezdeményezésre hoznak létre alternatív iskolát Zalában

A gyerekek olyan módszerrel tanulnak majd az iskolában, ami a kíváncsiságot erősíti.

  • Székács Linda

Három helyi szülő tíz hónap alatt megvalósította az ötletét, szeptember 1-jén a Budapest School oktatási alapján működő alternatív iskola nyílik Zalaszentgróton - írja az Index.

Az ötletet Perecz Péter, Kissné Facskó Viktória és Bartus Babett valósították meg, akik egy, a hagyományos iskolamodelltől eltérő, alternatív oktatási intézményt szerettek volna nyújtani a helyieknek, mivel a település 30 kilométeres körzetében csak állami és egyházi intézmények közül válogathatnak a lakosok; alternatív iskolák nincsenek.

Az elszánt szülők oktatási modellek után kezdtek kutatni, amelyek közül a Budapest School pedagógiai módszertanát, az úgynevezett projektalapú oktatást találták a legmegfelelőbbnek. Ennek részleteit Padós Balázs, a Budapest School igazgatótanácsának tagja és Kökényesi Ágnes, a terényi mikroiskola menedzsere ismertette velük.

"A BPS Zala oktatási modellje a kreativitásra és az érzelmi biztonságra épül. A gyerekek olyan módszerrel tanulnak, ami nem a szorongást, hanem a kíváncsiságot erősíti" - mondja Perecz Péter.

A szülők fórumokon mérték fel, lenne-e igény a helyiek körében az intézményre, meglepésükre pedig ezekre nem csupán a zalaszentgrótiak, de más települések lakói, még nem iskolás korú gyerekek szülei is ellátogattak.

A tíz hónap alatt megvalósított alternatív iskolában szeptemberben hét diákkal indul a tanév, lesznek köztük elsősök, másodikosok és harmadikosok is, akik egy közösen megalkotott tanmenet alapján tanulják majd a tantárgyakat vegyes csoportokban, erre a modellre felkészült oktatókkal.

A maximum 24 fő kapacitású mikroiskolába jövőre újabb 7 gyerek érkezhet, a szülők tervei között szerepel ugyanakkor az intézmény 80 fős oktatási központtá bővítése.

Frissítés 08.18.

Cikkünk megjelenése után a Budapest School megkereste szerkesztőségünket, levelükben kifejtették, hogy a BPS Zala csak 2025 szeptemberétől lesz hivatalos iskolai telephely, addig a gyerekek számára a kezdeményezés nem más, mint alternatív közösségszervező program.

Nyitóképünk illusztráció.

 

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.