Öt magyar diák utazik Brazíliába a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiára

A 11. és 12. osztályos diákok augusztus 14-én indulnak a dél-amerikai országba.

  • Eduline/MTI

Öt magyar diák utazik augusztusban Brazíliába a a XVII. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiára (IOAA) - adta hírül az MTI.

Márciusban, az Athletica Galactica Kárpát-medencei Csillagászati és Asztrofizikai verseny döntőjén 11 diák került be a diákolimpiai keretbe. Felkészítésük során 10 héten keresztül kaptak feladatsorokat, emellett Budapesten a Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézetben, a Piszkéstetői és a Bajai Obszervatóriumban töltöttek el egy-egy hétvégét. Ezt követően a jászberényi csillagászati és asztrofizikai táborban folytatódott a felkészülés, ennek végén választották ki azt az öt diákot, aki Magyarországot képviselheti a nemzetközi megmérettetésen.

Első helyen Elekes Dorottya, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium 11. osztályos diákja, másodikként Vári Gergely Péter, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium végzős tanulója, míg harmadikként a 11. osztályos Milbik Csongor László, a győri Révai Miklós Gimnázium és Kollégiumból került be az olimpiai keretbe.

A csapat tagja még Dobák Bálint, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 11. évfolyamából és Horváth Zsóka, a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium végzős diákja.

A csapat augusztus 14-én indul Brazíliába. A diákokat csapatvezetőik - Kovács József, az ELTE GAO tudományos főmunkatársa és Dálya Gergely, a Toulouse-i egyetem posztdoktori kutatója -, illetve megfigyelőik, Varga Vázsony, fizikus, aranyérmes diákolimpikon és Rózsahegyi Márton, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont projektmenedzsere - kísérik.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.