Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Fazekas Csaba igazgatói pályázatát elutasította a minisztérium.
A Kölcsey Gimnázium igazgatója a 444-nek azt írta, hogy nem kapott támogatást a pályázata, majd hozzátette, hogy
Ennél többet most nem esik jól írnom
Az eset azért is érdekes, mert tavasszal a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból elbocsátott tanárok perében Fazeskas Csaba igazgatót is tanúként hallgatták meg. Fazekas akkor úgy fogalmazott, hogy nem állja meg a helyét, hogy a tanulók érdekében kellett elbocsátani a polgári engedetlenségben részt vevő tanárokat iskolából, mert megsértették a diákok tanuláshoz való jogát.
Az igazgató a bíróságon kitért arra is, hogy az elbocsátások után sokkal több tanóra maradt el, mint a tiltakozó akciók közben. Ezen kívül kényszermegoldásokat kellett bevezetnie például csoportokat kellett összevonnia, és még a pedagógusok órászámát is meg kellett emelnie, ráadásul a francia-matematika szakos oktatást azóta sem tudták rendbe rakni az iskolában.
Fazekas a meghallgatásán azt is kiemelte, hogy a Belső-Pesti Tankerületi Központ szakmai vezetője, Marosi Beatrix az iskolaigazgatóknak tartott értekezleteken a tankerület sztrájkoló és a polgári engedetlenségben részt vevő tanárokra ellenségként tekintett, ha pedig megkérdezték volna a véleményét a kirúgásokkal kapcsolatban, akkor biztosan nem értett volna egyet.
Nem ez az első eset, hogy leváltják annak az intézménynek az igazgatóját, ahonnan a tanári karból pedagógusok perelték be valamilyen okból a tankerületet.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Horváth József, a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium igazgatójának következő ciklusra benyújtott pályázatát annak ellenére, hogy nincs másik jelentkező, a Belügyminisztérium elutasította. Horváth igazgatói megbízása így augusztus 14-én lejár.
Az igazgató leváltása miatt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete is felháborodását fejezte ki. Totyik Tamás, a PSZ elnöke és Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője szerint ráadásul erre azt követően került sor, hogy az intézmény több pedagógusa korábban beperelte a Székesfehérvári Tankerületi Központot, mert az nem fizette ki huszonegy pedagógus túlóráját.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.