Valóban a székesfehérvári tankerülettel szemben indított per miatt váltják le a Vasvári Pál Gimnázium igazgatóját

A tantestület szerint azonban a tankerület indoklása nem elfogadható.

  • Székács Linda

"Nem elfogadható a Székesfehérvári Tankerületi Központ indoklása, melyet Horváth József vasváris igazgató úr "szakmai" alkalmatlanságára adtak" - tudatta lapunkkal Horváth Bence, a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium egykori diákja.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Horváth József, a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium igazgatójának következő ciklusra benyújtott pályázatát annak ellenére, hogy nincs másik jelentkező, a Belügyminisztérium elutasította. Horváth igazgatói megbízása így augusztus 14-én lejár.

Az igazgató leváltása miatt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete is felháborodását fejezte ki. Totyik Tamás, a PSZ elnöke és Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője szerint ráadásul erre azt követően került sor, hogy az intézmény több pedagógusa korábban beperelte a Székesfehérvári Tankerületi Központot, mert az nem fizette ki huszonegy pedagógus túlóráját.

Horváth Bence, az intézmény korábbi diákja szerint azokra a megkeresésekre, hogy milyen szakmai alkalmatlanságok miatt nem fogadták el Horváth József pályázatát, Török Szabolcs tankerületi igazgató azt a választ adta, hogy több szakmai kifogás is felmerült, de a legsúlyosabb az, hogy

"az iskolából huszonegy pedagógus indított pert a tankerülettel szemben olyan többletfeladatok kifizetése érdekében, melyekről egyetlen hivatalos feljegyzés sem készült az iskolában, a követelésekkel a tankerület először a keresetlevélben találkozott."

Ez az intézmény tantestülete szerint nem megfelelő indok és nem szakmai kifogás, ugyanis a tantestületnek nincs tudomása elmarasztalásról a tankerület részéről az igazgató szakmai adminisztratív munkájával szemben.

"Lassan 2 éve folyik a per, ez idő alatt igazgató úr a legjobb tudása szerint végezhette és végezte a munkáját, mindig az iskola és a diákok érdekeit szem előtt tartva. A Tankerület által felmerülő indok tehát nem képezheti alapját az igazgatói pályázat elutasításának." - írják.

A tantestület hozzáteszi, hogy Magyarországon minden cselekvőképes és jogképes állampolgárnak, így a tanároknak is joga van keresetet indítania egy munkaügyi jogvita esetén a munkáltatójával szemben, ebben az esetben tehát a Székesfehérvári Tankerületi Központtal szemben, a független bíróság pedig a bizonyítékok alapján hozni fog egy ítéletet.

A pedagógusok szerint ennek folyamatába egy demokratikusan működő intézményben sincs beleszólása az igazgatónak.

Az iskola közössége petíciót is indított Horváth József maradása érdekében. Ezt két nap alatt több mint ötezren írták alá, korábban pedig Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is aggodalmát fejezte ki a közösségi oldalán, mivel az igazgatónak fontos szerepe lett volna a teljes felújítás miatt ideiglenes telephelyre költöző iskola vezetésében, és a költözködés levezénylésében.

Frissítés (2024.07.05 12:25)

"A tantestület, mivel politikai irányt vett az ügy, nem akar ebben részt venni, ezért minden megnyilvánulásból kimarad" - tudatta később a lapunkkal a Vasvári Pál Gimnázium tantestülete.

Hozzászólások

Így alakul át az alsó tagozatos oktatás: konkrét teendőlistát kaptak az iskolák

35 perces tanórák, kevesebb házi feladat és hosszabb szünetek jöhetnek alsó tagozatban. Az oktatási tárca javaslatcsomagot küldött az iskoláknak, amely többek között rugalmasabb óraszervezést, mindennapos mesét, több mozgást és iskolán kívüli programot, illetve a délutáni foglalkozások átalakítását is tartalmazza. Az ajánlások mellé konkrét intézményi teendőket is meghatároztak.

Mi lesz az érettségizőkkel, ha sztrájkolnak a tanárok? – a köznevelési törvényről vitáztak a parlamentben

A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.

Ádám Zoltán reagált az őt kirúgó rektorhelyettes lemondására: „Nem volt nála gyűlöltebb és rettegettebb ember a Corvinuson”

Élesen reagált Ádám Zoltán, a Corvinus korábban elbocsátott oktatója arra, hogy Szabó Lajos György oktatási rektorhelyettes a tanév végével lemond posztjáról és távozik az egyetemről. Ádám szerint Szabó az egyetemvezetés egyik „legkompromittáltabb” tagja volt, és úgy véli, távozása összefügghet azzal, hogy a Corvinus vezetése már a KEKVA-rendszer utáni időszakra készül.

@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu

Mi a baj a 8 osztályos általános iskolával, és mi jöhet helyette?

A kisiskolák tanárhiánya és a kisgimnáziumok elitképzővé válása nem elszigetelt hibák, hanem a jelenlegi oktatási szerkezet „erővonalai”, amelyek a rendszer gyökeres reformjáért kiáltanak Dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, egyetemi tanár szerint.