Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Véget értek az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntői. Mutatjuk, franciából melyik iskolák diákjai teljesítettek a legjobban.
524 diák indult az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen francia nyelvből.
A diákok két kategóriában versenyezhettek. Az II. kategóriában azoknak az iskoláknak a diákjai, akik a középiskolai tanulmányaik során francia-magyar két tanítási nyelvű képzésben, illetve francia nyelvi előkészítő évfolyammal induló képzésben vesznek/vettek részt., míg az I. kategóriában mindenki más. Ugyanakkor az I. kategóriába tartozó iskolák versenyzői dönthettek úgy, hogy a II. kategóriában indulnak.
Mutatjuk, melyik iskolák diákjai kerültek be a döntőbe, zárójelben a diákok számával:
I. kategória
II. kategória
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.