Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Legalábbis ekkora összeggel léphetik túl az eredeti 20 milliárdos kiegészítő keretet.
Több mint húszmilliárd forintot adott a kormány az állami szakképző intézmények ingyenes képzéseire kiegészítő finanszírozásként még 2023-ban. Ezt az összeget azonban valószínűleg túllépték, ugyanis a kormány jóváhagyott további több mint 16 milliárd forintnyi keretet a legfrissebb Magyar Közlönyben.
A 2020/2021-es tanév óta a szakképzésben tanuló diákok ösztöndíjat kapnak. A szakképzésben tanulók ösztöndíját a KRÉTA rendszerbe feltöltött adatok alapján számolják ki, és utalják el. Hogy végül mennyi is az annyi, sok tényezőtől függ, például attól, hogy a tanuló hányadikos, milyen iskolában tanul és jár-e nyelvi előkészítőbe. Itt megnézhetitek a konkrét összeget.
A szakképzési rendszert az elmúlt években többször is átalakította a kormány, így szakmát jelenleg összesen négyfajta középfokú oktatást biztosító intézménytípusban: szakiskolákban, szakgimnáziumokban, technikumokban és szakképző iskolákban tanulhatnak a diákok.
Az Innovatív Képzéstámogató Központ (IKK) leírása szerint szakképző iskolának jelenleg azok az intézmények minősülnek, ahol a diákok három év alatt szakmai képesítést szereznek, érettségi bizonyítványt azonban nem.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.