Ha nem megyek el az évzáróra, hogyan tudom átvenni a bizonyítványomat?

Összegyűjtöttük ezzel kapcsolatban a legfontosabb tudnivalókat.

Alig néhány nap van hátra a 2023/24-es tanévből, ami a megszokottnál jóval tovább tart, hiszen csak június 21-én, vagyis pénteken ér véget.

Ha az évzárót ezután tartják az iskolátokban, és nem tudtok elmenni, mert mondjuk például elutaztok, akkor a titkárságon hagyják bizonyítványotokat, amit nyitvatartási időben bármikor átvehettek a szünetben. Az iskolatitkárság nyári nyitvatartásáról általában az intézmény honlapján tájékozódhattok.

Addig pedig az évvégi jegyeiteket a KRÉTA-ban tudjátok megnézni.

A következő tanév 2024.szeptember 2-én kezdődik, amelynek fontos időpontjaival az alábbi cikkünkben foglalkoztunk.

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.