Hol lehet megnézni, hogy melyik középiskolákban vannak még üres férőhelyek?

Nem kerültetek be abba a középiskolába, ahova szeretettek volna? Erről a lehetőségről érdemes tudnotok.

Augusztus végéig tarthatnak rendkívüli felvételit azok a középfokú iskolák, ahol az általános felvételi eljárás után maradtak még üres férőhelyek. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint ezekre azok a diákok jelentkezhetnek, akiket sehova sem vettek fel vagy bekerültek valamelyik középiskolába, de meggondolták magukat, és ősztől nem szeretnének ott tanulni.

Ha ti is közéjük tartoztok, és szeretnétek tudni, hogy melyik iskolában maradtak még betöltetlen férőhelyek, azzal kapcsolatban először a KIFIR rendszerében érdemes keresnetek. Ezen kívül jó, ha megnézitek az adott intézmény honlapját is, hiszen a rendkívüli felvételi eljárás keretében meghirdetett üres helyek itt is szerepelnek.

Ha szeretnétek valahova jelentkezni, akkor az ehhez szükséges jelentkezési lapot is az esetek többségében az iskola honlapjáról tudjátok letölteni, amit ki kell töltenetek és eljuttatnotok az adott intézménybe. Hogy végül felvesznek-e benneteket vagy sem, az igazgató döntésétől függ.

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.