Gyerekeket zaklathatott a művelődési ház tánctanára Szekszárdon

A szülők jelezték a problémát a tankerületnek, de nem kaptak segítséget. A rendőrség nyomozást indított az ügyben.

  • Tornyos Kata

A szekszárdi Babits Mihály Művelődési Központban egy tánctanárt vádolnak a szülők azzal, hogy szexuálisan zaklatott diákokat – írta meg a Magyar Narancs a szerkesztőségükbe elküldött levél alapján. A művelődési ház vezetője a helyi fideszes polgármesterjelölt, aki nem válaszolt a lap megkeresésére.

A tanár 10 év feletti gyerekekkel foglalkozik, a levél szerint a férfi „tapogatja, csókolgatja, szexuális kapcsolatra próbálja meg őket rávenni, üzenetekben zaklatja őket”. A levélíró arra is kitért, hogy bár jelezték a problémát a tankerületnek, a táncegyesület vezetőjének és a művelődési ház igazgatójának, Berlinger Attilának is, segítséget nem kaptak.

A szülők tavaly feljelentést is tettek a rendőrségen, több mint 20-an pedig vallomást is tettek. A Tolna Megyei Rendőrfőkapitányságtól tájékoztatása alapján a Szekszárdi Rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetése miatt nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen. Az érintett tánctanár továbbra is foglalkozik gyerekcsoportokkal a művelődési házban.

 

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.